Mert az ember - ezt egyre jobban hiszem - csak annyit ér és csak annyira ember, amennyire meg tudja őrizni lelke egy zugában az örök gyermeket. A végleges felnőtteket, akik nem hisznek már semmiféle csodában, gyanakvással szemlélem, s ez a gyanakvás és idegenkedés erősödik a tapasztalatokkal és az évekkel (...)

Legfőbb ideje, hogy az emberek minden életkorban ráeszméljenek a varázsosra és a csodára.

(Márai Sándor)